Az Alapítvány Kuratóriumának
2008. évi munkájáról
2008-ban a Költészet Napja alkalmából
a debreceni Csokonai Színház művészei - Dánielfy Zsolt és Bakota Árpád
- előadásában Olvastam költőtárs, Petőfi és Arany levelezése címmel
irodalmi pódiumműsort rendeztünk.
Közreműködtünk a helyi Képzőművészeti Alkotókör kiállításának megrendezésében,
melyhez a Hajdúsági Agráripari ZRT ötven ezer forint támogatást nyújtott.
Alapítványunk negyven ezer forinttal járult hozzá a művelődési központ
mazsorett csoportjainak működéséhez, kik ebben az évben számos országos
megmérettetésen értek el szép sikereket, gazdagítva ezzel városunk hírnevét.
A Népi Kismesterségek Szakiskolájának idei szakmai kirándulásához húsz
ezer forint támogatást nyújtottunk.
Hagyományosan alapítványunk közreműködött az Alapfokú Művészeti Iskola
tánctagozatának év végi gálaműsorán. A keletkezett negyvenhárom ezer
forint bevételt, és további hetvenegyezer forintot a művészeti iskola
tehetséges diákjainak jutalmazására és az iskola hagyományos nyári művészeti
táborára fordítottuk.
Október hónapban az Alapítvány kuratóriumának tagjai
a "Nádudvar napja a hagyományok jegyében" városi rendezvényen
népszerűsítették az alapítvány célkitűzéseit, munkáját, és eddig megjelent
kiadványait.
November 8-án, (szombaton) 18 órától közreműködünk
- mint támogatók - a Kéknefelejcs Citerazenekar Batyus Báljának megrendezésében.
A méltán népszerű citerazenekar első CD-jének megjelenése-, és tíz éves
jubileumi rendezvénye alkalmával alapítványunk elkötelezte magát az
együttes népzenei hagyományaink őrzésében vállalt törekvése mellet.
Az alapítvány idei, novemberi születésnapi rendezvényét
a Hunyadi család és Mátyás király történelmi szerepének megismertetésére
szenteli. November végégig a művelődési központban kiállítás látható
a korról és a Hunyadiakról. Bemutatásra kerül Borsodi Nagy János - Nemes
családok Nádudvaron című könyve. Ebből az alkalomból emléktábla elhelyezésére
kerül sor,
annak a háznak a helyén, ahol Mátyás király vendégeskedett.
Ez a hely - jelenleg a művelődési központ épülete - Parlaghy György
kúriája volt, mely valamikor a "Népkör" és a református iskola
helyén állt.

Alapítványunk kilenc éve folyamatosan működik, a település kulturális
életében vállal szerepet. Célkitűzéseink megvalósításához igyekszünk
minden pályázati lehetőséget kihasználni.
A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásaiból az APEH értesítése szerint
2008-ban 567 742 Ft gyarapítja az alapítvány számláját, melyet a tehetséges
gyermekek támogatására és hagyományaink ápolására fordítunk.
Támogatásukat ezúton is köszönjük.
Programjaink megvalósításához, működésünkhöz sikeres pályázataink nyújtanak
biztos hátteret. A Nemzeti Civil Alapprogram Észak-alföldi Kollégiuma
pályázatán 150.000 forintot nyertünk működési kiadásokra. Nádudvar Városi
Önkormányzat Oktatási-, Kulturális, és Sportbizottsága civilszervezetek
részére kiírt pályázatán 100 000 forintot nyertünk.